Mese

Mese képe

Személyes adatok

Teljes név
Lulich Emese
Becenév
Mese
Bemutatkozás
Már felső tagozatos koromban érdekelt a rádiózás, vezettem, zenei szerkesztettem rádióműsort az iskolarádióban, hangot vágtam otthon szórakozásból. Gimnáziumban három éven keresztül, majd még három évig az egyetem alatt én játszottam a zenéket a gimis Far-sangi bulikon. Azóta is több alkalommal játszottam sikerrel különböző (házi)bulikon. Mindig is érdekelt a zene, a hangtechnika. Tanultam két évig dobolni, ami nagyon sokat segített a hang- és zenevágásban. Az egyetemen elvégeztem a Kovács Imre-féle médiakommunikáció szakirányt és a hangtechnika-akusztika mellékszakot, mastereltem stúdiófelvételt, tanultam a tartalom-előállításról. A BSS-ben leginkább az operatőrködéssel, vágással, rádióműsor-készítéssel, hangvágással foglalkoztam. Nagyon sokat tanultam a négy gólyatábori BSS-es részvételem alatt. Egy évig én feleltem a stúdió marketing tevékenységeiért. Egy évig gyártásvezetőként vettem ki a részem a munkafolyamatok kialakításából, felügyeletéből. Kb. két és fél évnyi anyagot én kerestem össze és archiváltam a visszaköltözésből adódó lemaradást behozva. Mivel a grafika, a dizájn is érdekel, ezért készítettem el a BSS honlap dizájnját, illetve a rádió logóját, honlapját, a stúdiós igazolványokat és a névjegykártyát.
Azért szeretek BSS-es lenni, mert
Mert jóbarátokra találtam a stúdióban. A rádióban kiélhettem régi vágyamat, műsort készíthettem, és félig-meddig zenei szerkesztő lehettem. Emellett megtanultam operatőrködni és vágni, immár videót is, így ebben is kiélhettem alkotói vénámat. :)

BSS adatok

Státusz
öregtag
Csatlakozás féléve
2008 tavasz

Tevékenység