Szakkollégiumi Expó - vitafórum

Készítették

A 2016. november 10-én a Műegyetemi Szakkollégiumok Közössége által rendezett Szakkollégiumi Expón a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő szakkollégiumok mutatkoztak be az érdeklődők számára, valamint lehetőségük nyílt erősíteni a szakkollégiumi együttműködést és kapcsolatukat a jövőbeli közös projektekhez is. A nap zárásaként három, egyetemünkön elismert professzor pódiumvitáját hallgathatták meg az érdeklődők a "Globalizáció hatásai a robotoktól a gazdasági válságokig" témában, majd a beszélgetés után saját kérdéseiket is feltehették.

Average: 5 (3 votes)
Az esemény dátuma: 2016. November 10.