A jövő plazmafúziós reaktorainak működéséhez ekkora hőmérsékletre lenne szükség. Csak, hogy el tudjuk képzelni, mit is jelent ez: a Nap magjának hőmérsékletét 15 millió Kelvinre becsülik. Azaz a reaktor belsejében olyan meleg van, mint a Napunk magjának tízszerese. A nagy hőmérséklet természetesen nagy energiát is jelent, de akkor miért nem termel senki energiát fúziós erőművekkel?

Az ötlet nem új, Simonyi Károly már 1959-ben egyetemi jegyzetet írt a témáról. Mégis ma, több mint fél évszázaddal később még mindig nem működnek fúziós erőművek. Bár a haladás kívülről talán lassúnak tűnhet, belülről azonban folytonos és közeledik a célhoz.

A ma működő fúziós kísérletek rutinszerűen tudják azokat a paramétereket produkálni, amit egy fúziós erőműben várunk: 100 millió K hőmérséklet, megfelelő plazmasűrűség és nyomás. Azonban ezek energia termelésére alkalmatlanok, hiszen működésükhoz sok energia kell, illetve hatalmas méreteik miatt a fajlagos teljesítményveszteségük is túl nagy.

A továbblépés érdekében 2006-ban egy nemzetközi megállapodás született egy kísérleti fúziós reaktor megépítéséről ITER néven. A tervek szerint 2030 körül 500 MW előállítására lesz képes, ami már tízszerese lesz a külső fűtési teljesítménynek. Mindezen pozitívumok ellenére még az ITER se fog energiát termelni a hálózatra, csupán egy lépéssel közelebb visz a tényleges fúziós erőművek felé.

Az elv tehát már ismert, azonban a benne rejlő hatalmas potenciál kihasználása még várat magára. A jövő plazmafúziós erőműveihez vezető utat megismerheted Zoletnik Sándor, az MTA Wigner Fizikai kutatóközpont tagjának előadásában.