Simonyi Konferencia 2013 - Hangvezérelt navigáció

Az NNG az iGo navigációs szoftver gyártója. Az egyre pontosabb, gyorsabb és részletesebb navigáció megtervezése mellett új frontvonal nyílt a fejlesztésben: ez pedig a készülékek hang általi vezérelhetősége.

A térkép nézegetése vezetés közben egyenlő volt az orosz rulettel, ezt a problémát váltották fel a GPS-készülékek. A tökéletes megoldástól azonban még ez is távol volt. A gombok nyomkodása nehézkes volt az amúgy is felfokozott stresszhelyzetben, balesethez vezethetett. Az NNG ezt próbálja orvosolni a napról-napra fejlődő hangvezérlési technológiájukkal. A gép beszélni eddig is tudott, most a hallgatásra került sor.

Az előadó, Vékony Attila betekintést fog számunkra nyújtani a jelenség technikai hátterébe. Az egyértelműen adódó problémákon kívül több nehézséggel is meg kell küzdenie a rendszernek. Az azonos alakú, esetleg hangzásban közelálló kifejezéseket meg kell különböztetni. Majd a végeredményt hozzá kell rendelnie a monumentális térképrendszerhez és megterveznie az optimális utat. Mindezt egy mobiltelefonhoz mérhető teljesítményű gépen kell megtennie a rendelkezésre álló pár másodperc alatt, amíg nem vágjuk ki hirtelen felindulásból a készüléket az ablakon. Ennyi lenne az egész? Természetesen nem, a további részletekkel várunk az előadáson!

No votes yet
Az esemény dátuma: 2013. April 16.