BSTV adás 2012. szeptember 6.

Félévi első adásunk a hagyományoknak megfelelően kiemelten foglalkozott karunk új tagjaival, vagyis a gólyatáborral és az ott készült anyagokkal. Megnézhetitek, hogy a sportvetélkedőn hogyan teljesítettetek és egy társatok, Hajnal Márk szemén keresztül visszatekinthettek ti is azokra a legendás augusztusi napokra... :)

Vendégül hívtuk az Önkéntes nap egyik szervezőjét is és megnézhetitek, hogy az idei Sziget fesztiválon résztvevő BSS tagoknak mit mondtak el a hírességek, előadók és vendégek: nekik mi jut eszükbe az önkéntességről.

A Simonyi Károly Szakkollégium nyáron választott elnökével, Tóth Ferenccel azt vitattuk meg, milyennek élte meg az első hónapokat az egyetem pörgése nélkül és mit vár a következő tanévtől. Beszélgettünk vele arról, hogy hogyan lehet eljutni a Szakkollégium elnökségéig és milyen változásokra készülhetnek a körök és csoportok tagjai.

Végül, de nem utolsó sorban egy kis művészetet is csempésztünk adásunk perceibe: Kozma Andrea festményei kerültek górcső alá, aki húsokat fest. A modern művészetről és a művészek lelkivilágáról általában értekeztünk Takáts Endre pszichológussal.

Ha kihagytátok élőben, nézzétek vissza ezt az adást, mert érdekes és érdemes, és legfőképpen, mert Nektek készült! Várunk Titeket minden csütörtökön a képernyőitek elé. :)

No votes yet

Vendégek

Králik Attila "Atus" (Önkéntes nap), Hajnal Márk, Tóth Ferenc (a Simonyi Károly Szakkollégium elnöke), Takáts Endre (pszichológus)

Letöltés

Normál minőség