BSTV adás 2011. október 20.

Ez az adás ilyen külföldisre sikeredett, mert mindenkivel történhet BALESET. Velünk, ezen adás készítőivel (értsd: Attilával, Ákossal és Dániellel) is ez történt egy krakkói rockkocsmában, ahol beszélgettünk egy csomó jóarc lengyel eNberrel.

Annyira jó fejek voltak, hogy adtak egy random telefonszámot, egy amerikai lányét, Laura Lackey-ét, akit teljesen látatlanban felhívtunk, és készségesen vállalta, hogy szerepel egy élő TV műsorban. Laura mindenféle hangszeren játszik, zenekart keres, és remekül beszéli magyar nyelvet amerikaiul, illetve már futott rendőrök elől, akik majdnem elkapták utcazenélésért.

A lengyelországi útban Dánielt leginkább a lengyel ételek fogták meg, például az uborkaleves vagy a pierogi, ami amilyen rondán néz ki, annyira finom. Ennek az oknak a folyamán vendégünk volt Emese, aki Lengyelország-Szakértő (a továbbiakban LSZ), és meg is főzte ezeket a Dolgokat. Igen, lehet tényleg uborkából levest főzni, és még jó is.

Vállunkra kaptuk a kamerát is, amikor elvesztünk Krakkóban, hogy csináljunk egy útifilmet, azonban szeretünk trollkodni, ezért ez NOT sikerült. Ami sikerült helyette, azt megnézheted magadnak.

Ha utaztál már valaha igen sokat, akkor valószínűleg nem sokkal többet, mint Béla és Judit. Ők olyan arcok, akik kitalálták, hogy stoppolnak 16.000 km-t a keleten át egy keretes traktrollal, hogy megtudják hogy milyen több hónapon keresztül fosni. Bélának bejött a dolog, ezért tovább utazott, Judit viszont hazatért, és részletesen mesél arról a vele készült riportban, hogy pl Iránban a nőket szeretik alaposan megverni, vagy épp szobanövény módjára tulajdonként újrahasznosítani. Nem szép.

De készítettek egy csomó videót, ami viszont szép, főleg ha tépős cuccot vágsz belőle. Egy BSS adást összekalapálni elég fárasztó dolog, ezért balga módon kimaradt a videó feliratából, hogy bizony Béla nagyon sokat kamerázott ezen anyag alatt. Bocs Béla. Olvassátok a blogot, mert úgysem meritek megcsinálni amit leírnak, mert nincs életetek, nekik meg szilárd székletük.

Na most az a jó abban, ha mexikói vagy, hogy különlegesnek számítasz kicsiny hazánkban. Ami azért jó mert az egzotikumot meg szeretik a lányok. Juan Lorenzo Castellanos sem gondolkodik erről másképp, annak ellenére, hogy kicsit félénk. Mesél a magyar lányok gyenge pontjáról, ami kicsivel a bal szemük alatt van. Ad pro tippeket is, pl legyél mexikói.

Köszi, hogy megnézel. Köszi 20 BSS-es, hogy összehoztuk ezt.

Igen, a Lengyelország-Szakértőt sehol máshol nem rövidítettem a leírásban.

Ákos és Attila és Dániel

No votes yet

Vendégek

Juan Lorenzo Castellanos, Hatás Emese, Szalai Judit, Laura Lackey

Letöltés

Normál minőség