Simonyi Konferencia 2012 - UI: Amikor csikorog a gépezet

Készítették

Így buktam 1,7 milliót egyetlen gombnyomással

Van az az arckifejezés, amit sosem szeretnél látni a főnököd fején. Nos mi pont ezzel az arckifejezéssel szembesültünk egy megbeszélésen, mikor kiderült, hogy a hónapokig tartó fejlesztés és a rengeteg pozitív visszajelzés ellenére sem veszik meg annyian a szoftverünket, mint kéne.

Pedig a csapat mindent megtett. Még a drogdílerek régi trükkjét is bevetettük: ingyen osztottuk a termék tesztverzióját, mert tudtuk, hogy aki egyszer elkezdi használni, az többé nem akarja majd abbahagyni. És vitték is, mint a cukrot, a szerverek izzottak, de aztán a rengeteg érdeklődőből még sem lett elég fizető vásárló.

Amikor ma visszatekintek erre az időszakra, nagyon egyszerűnek tűnik a megoldás: teljesen logikus minden. De akkoriban sok munkánkba és számos álmatlan éjszakába került, mire rájöttünk, hogy mi a baj. Épp ezért szeretnék neked is megmutatni három hasonló történetet. Olyan történeteket, amivel szinte mindenki találkozik, aki szoftverek készítéséből akar megéléni.

Az első történet egy kis kanadai cégről szól, akik egy webalkalmazást fejlesztenek. Ők is hasonló cipőben jártak, mint mi, amikor elkezdték tesztelgetni, hogy vajon miért nem fizetnek elő a szolgáltatásukra. Nem kell nagy varászlatra gondolni, első lépésként lecserélték a feliratkozás gomb színét zöldről pirosra:

Szinte hihetetlen, de ez az egyszerű változás 34%-al növelte a regisztrálók számát. Gondolj bele, hogy egy ilyen egyszerű dolog miatt hány felhasználótól estek el éveken keresztül!

A második és a harmadik történet nem ilyen rövid, de annál izgalmasabb, Azt hiszem ezekből lehet tanulni a legtöbbet. Ráadásul az egyik leggyorsabban növekvő magyar informatikai cégről, a LogMeInről szólnak. Ez az a cég, ami 2003-ban indult Budapestről és ma már kétszer annyi ügyfelük van, mint ahány ember Magyarországon lakik. A LogMeIn megoldásait több mint 125 millió eszköz – köztük PC-k, szerverek és okostelefonok – távvezérlésére, fájlmegosztására, rendszerfelügyeletére használják világszerte. Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar IT sikere. Tőlük két sokat tapasztalt mérnök, Juhász György és Németh Ádám fogja elmesélni Neked ezt a két történetet. Április 17-én, a Simonyi Konferencián ellátogatnak hozzánk az I épületbe, hogy megosszák Veled, hogyan tudnak a felhasználói felületen az apró hibák is nagy veszteséget okozni, és hogyan lehet ezeket a hibákat megtalálni és kijavítani.

Ők nem száraz elmélettel fognak untatni, hanem betekintést nyújtanak azokba a problémákba, amelyekkel egy szédületes iramban növekvő cég mérnökei találkoznak nap mint nap. Mások súlyos tízezreket fizetnek egy-egy konferenciáért, ahol ezeket a műhelytitkokat elő szokták adni. Te viszont (egy évben egyszer) ingyen találkozhatsz a szakma legjobbjaival. Sőt, még egy iPad-et is nyerhetsz, ha eljössz a konferenciára. Használd ki ezt a lehetőséget, regisztrálj még ma!

Ha érdekel, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a mérnököknek a világhírnév felé vezető úton, szeretnéd meghallgatni azt a két konkrét példát, amikor a szoftverek rossz felülete tántorította vissza a vásárlókat, és persze kíváncsi vagy a megoldásokra is, akkor itt a helyed.

Juhász György és Németh Ádám (LogMeIn)

http://konferencia.simonyi.bme.hu

No votes yet

Letöltés

Normál minőség
Az esemény dátuma: 2012. April 17.