A félév utolsó adása is változatosan telt! December közepén szerettünk volna olyan témákkal szórakoztatni titeket, amelyek segítenek ráhangolódni az ünnepekre. Nálunk járt az Energetikai Szakkollégium elnöke és alelnöke, akik egy fontos projekt kulisszatitkaiba avattak be minket, de szó volt arról is, hogyan lehet csatlakozni hozzájuk. Az élő zenével kísért adásban azt is megmutattuk, mit tehetnek a koli lakói, ha rászoruló gyerekeknek szeretnének ajándékokkal kedveskedni, végül a péntek esti Just Dance partyra is benéztünk.
Vendégek: Barta Dávid (Energetikai Szakkollégium elnöke), Molnár Martin (Energetikai Szakkollégium alelnöke), Szelényi Bence (zongorista, dalszerző), Vankó Dániel (a Simonyi Károly Szakkollégium alelnöke), Varga Flóra (a Just Dance kör PR menedzsere)
A 12. heti adásunkban megtudhattok néhány információt a Simonyi Félévzáró Szakestről, Masha mesél nekünk, hogy mennyi idő alatt és miként tanult meg magyarul, illetve élőben bejelentkezik a Ricsárdgír két tagja, Papp Éva és Paál László.
Vendégek: Frey Balázs (elnök, Simonyi Károly Szakkollégium), Maria Kulikova "Masha", Papp Éva és Paál László "SzintisLaci" (Ricsárdgír)
Ebben az adásban itt volt velünk Antal Évi, akitől bepillantást nyerhettünk a zero waste életmódba, megtudhattunk sok érdekességet a CatCafé tulajdonosaitól Budapest egyetlen macskás kávézójáról, ezen kívül Pálmával és Pankával beszélgettünk a Verkstaden márkáról.
Vendégek: Antal Éva (@vaszonzsakoslany), Tóth Ádám (a Cat Café Budapest társtulajdonosa), Szépvölgyi Zoltán (a Cat Café Budapest társtulajdonosa), Pintér Pálma (a Verkstaden alapítója), Tüdős Anna (a Verkstaden Second Go alapítója)
8. heti adásunkban ellátogattak hozzánk a BME-n működő versenycsapatok. Itt volt a BME Formula Racing Team, a BME Motorsport, valamint a Solar Boat Team is. Ezen kívül megtudhattuk, mivel készül a következő egy évre a Simonyi új elnöke, Frey Balázs, valamint hogy lesz-e marcipán az idei születésnapi tortán.
Vendégek: Perjési Sándor (Csapatkapitány, BME FRT), Józsa Eszter (Operative Manager, BME FRT), Tatai Titusz (Local Heroes Szerepjáték kör körvezető), Marton Péter (BME Motorsport csapatkapitány), Szegedi Bálint (BME Motorsport tag), Czibere Szilárd (Solar Boat Team Team Manager), Frey Balázs (Simonyi Károly Szakkollégium elnöke)
Az irodalom szó hallatán az egyetemistáknak az unalmas középiskolai irodalom órák jutnak eszébe, de az Iroldalmi Lépegető oldal szerkesztője innovatívan hozza közelebb egymáshoz a közösségi médiát, a fiatalokat az irodalommal, adásunkban az oldal szerkesztőjével beszélgetünk. Az ALTUM zenekar tagjaival a közelgő születésnapi koncertjükről beszélgettünk, valamint megtudhattunk minden részletet a Szakmai Napokról is.
Vendégek: Jászberényi Áron (Szakmai Napok), Vizi Luca (Irodalmi Lépegető), Tóth Kata és Szurovjcsák Ádám (Altum Zenekar)
Adásunk alatt több QPA esemény is zajlott, így ellátogattunk a Toronyfutás és a Sörváltó helyszínére is, valamint a stúdióban vendégeink voltak a Lanosch rendezői.
Vendégek: Révfalusi Csongor (a DSK körvezetője), Kovács H. András (Lanosch rendező), Szikora Marcell (Lanosch rendező), Fehér Alíz (Schörpong rendező)
Második heti adásunkban beszélgettünk @bianicon-nal a tetoválásokról, megtudtuk milyen reggeliket lehet kapni a Helyszínen. Utánajártunk, miért is egyre népszerűbb az utazó manikűr, és a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar mindennapjairól is kaptunk információkat a zenekar két tagjától.
Vendégek: Bálint Bianka (@bianicon, tetoválóművész), Csernák Botond (tulajdonos, Helyszín), Gallai Katalin (alapító, Classy), Orova Márton (tag, Műegyetemi Szimfonikus Zenekar), Pechan Laura (koncertmester, Műegyetemi Szimfonikus Zenekar)
Adásunkban megismerhetitek a mateking.hu oldalt, ami segít a felhasználóniak, hogy megértsék a bonyolultnak tűnő matek feladatokat is. Ezen kívül betekintést nyerhettek a BME Egyetemi Napok pörgő világába is, valamint híradónkból megtudhatjátok milyen aktualitások történtek a kollégium életében.
Vendégek: Mosóczi András (mateking.hu)
A tavaszi félév utolsó adásában mindent megtudhattatok a Tegyük közösen szebbé a Duna partját nevű szemét szedő akcióról, valamint megmutattuk nektek, hogy készítjük mi a chilis babot, desszertként pedig egy narancsos mascarpones golyóval zártuk az adásunkat.
Vendégek: Kovács Klementina (EHK)
13. heti adásunkban kivételesen nem a stúdióból, hanem a BME-OMIKK-ból jelentkeztünk adásunkkal. Aktualitása révén a ZH-kra, vizsgákra, leadandókra való készülésre fókuszáltunk, ígyvendégünk volt Dr. Haidegger Tamás, aki bemutatta nekünk a világ egyik legnagyobb műszaki szervezetét, az IEEE-t és annak számos kiváló lehetőségét, illetve komoly tudományos háttérrel rendelkező szakemberként tanácsokat adott, hogyan is lássunk neki a szakdolgozatírásnak, a kutatásnak.Ellátogatott hozzánk Somogyi Tibor, az EasyMaths.hu ügyvezető tulajdonosa, akit...
Vendégek: Dr. Haidegger Tamás (adjunktus, Óbudai Egyetem), Somogyi Tibor (ügyvezető tulajdonos, EasyMaths.hu), Marton József (főigazgató, BME-OMIKK)